Dosumi ga akari mo Naku
[Mikor minden fény kialszik]

Hoshimura Ria szülei kórházban dolgoznak.
Minden nap újabb és újabb karcolásokkal térnek haza, amiket azzal magyaráznak lányuknak, hogy a betegeik karmolták meg őket.
Egy nap Ria meghallja az iskolában a Kuroisa kórház történetét.:
Állítólag a kórház orvosai csupa tudósokból áll, akik szörnyű emberkísérleteket végeznek a betegeken. pl.: emberek-állatok keresztezése, pirulák, injekciók kísérletezése, végtagok levágása hogy tesztelni tudják a regenerálódó képességeket, stb...
Mikor Ria meghallja a pletykákat, azonnal hazasiet, hogy kérdőre vonja a szüleit. Ria megpróbálja elmondani a gondját, megkérdezni a szüleit, hogy igazak-e a pletykák, de azok nem voltak otthon.
Így igaz... Ria szülei a félelmetes Kuroisa kórházban dolgoznak sebészként.
Másnap, mikor a lány iskolába készülődik, nem találja szüleit otthon, kicsit aggódik értük, de azért elmegy az iskolába.
Mikor hazaér, hogy tegnapi céljait véghez vigye, szörnyű dolgokat lát...

~ Részlet az 1. fejezetből ~
Mikor beléptem az ajtón, megcsapott a halál visszataszító, undorító bűze... Akkor még nem hittem, hogy ez lesz életem legrosszabb napja. Beljebb léptem a házba, az ajtót becsuktam magam mögött. Mikor megtettem volna az első lépést - hogy megkeressen a szüleimet és kifaggassam őket a kórházi munkájukról - észrevettem egy élénkvörös, nem is... skarlátvörös foltot a padlón. Azt hittem, hogy édesapám a bűnös. Azt akartam hinni, hogy megint apa volt, és hogy az csak egy színes vízizé, ami a kutatásaihoz kell, és amihez nekem tilos hozzányúlnom.
(...)
"Ez nem vér! Nem az!"-nyugtatgattam magamat gondolatban, nem sok sikerrel.
Megcsináltam. A szüleim szobája előtt állok... Megpróbáltam belesni a kulcslyukon, de azt hiszem benne volt a kulcs, mert nem láttam semmit. Ismét egy különös neszre lettem figyelmes, mire villámgyorsan hajoltam el a kulcslyuktól.
A szívem őrülten vert, az agyam csak a vérre tudott gondolni, a vérnyomásom a 200-at súrolta. Egyre jobban izzadott a kezem, egyre erősebben szorítottam a konyhakést. Mikor úgy éreztem, eljött a megfelelő pillanat, a bal kezemet a kilincs után nyújtottam. Mikor elértem, összerázkódtam. A kilincs nem ígért semmi jót számomra. De nem ez volt a legrosszabb. Mikor megfogtam a kilincset, éreztem, hogy valami síkos anyag ragad a kezemre. Megnéztem, és biztos voltam magamban... Kétségtelen. Ez vér...
Úgy szorítottam a jobb kezemben lévő kést, hogy szerintem már véraláfutásos. Óvatosan, lassan nyitottam be a helyiségbe, miközben azért könyörögtem, hogy csak én képzelődjek, és a szüleim boldogan forduljanak felém. Hogy megkérdezzék, "Mit keres a kés a kezedben?". Hogy megkérdezhessem "Mit keresnek azok a furcsa foltok a házban?"
Benyitottam. Már nem fordulhattam vissza. Szembe kellett néznem a szobában látottakkal. Benyitottam.
Bár ne tettem volna... Mikor kinyitottam az ajtót, életem legszörnyűbb rémálma kezdődött el.

Írói megjegyzés.:
Megpróbáltam leírni az én gondolatmenetemet, hogy mit tennék, ha lemészárolnák a szüleimet, a szeretteimet...
Akik eddig elolvasták a fejezeteimet, azt mondták, hogy elég ijesztőnek indul xD
Szerintem ez inkább egy furcsa szerelmi történet, mint egy rejtélyekkel övezett horror sztori.
Kérlek legyetek velem elnézőek, ez az első ilyen komor, sötét kategóriás történetem. Egyenlőre hagyom a 16 karikás figyelmeztetést, de ez változni fog, hol felfelé, hol lefelé :)